Firenzében kezdte tanulmányait, I. Lorenzo de’Medici volt a mecénása, aki megismertette a kor filozófiai áramlataival. 1496-ban Rómába ment, ahol megalkotta “Piet?” című márványszobrát. Az 1501-ben befejezett szobor Máriát ábrázolja, aki karjában tartja a halott Jézust. Michelangelo esztétikai felfogását – miszerint a lélek szépsége a test szépségében nyilvánul meg – jól tükrözi, hogy Máriát és Jézust fiatalnak ábrázolta. 1501-ben Michelangelo visszatért Firenzébe, ahol Dávid-szobrán dolgozott. 1505-ben Rómába hívták, hogy megtervezze II. Gyula pápa síremlékét, de az nem valósult meg. E helyett megbízták a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésével. 1508-tól 1512-ig festette a bibliai jeleneteket a világ teremtésétől az angyali üdvözletig. 1515-ben elkészült a “Mózes”, 1516-ban pedig a “Haldokló rabszolga” című szobra. 1517 és 1534 között Michelangelo ismét Firenzében, a Mediciek sírkápolnájában dolgozott. 1541-ben fejezte be “Utolsó ítélet” című freskójával a Sixtus-kápolnában lévő művét. 1547-től a Szent Péter-bazilika építésének irányítását vette át, amelynek kupoláját az ő tervei szerint építették.

Forrás: ezenanapon.hu

„Magyarország kastélynagyhatalom lesz” – jelentette ki március 27-én, csütörtökön Edelényben Balog Zoltán. Az emberi erőforrások minisztere az Edelényi Kastélysziget felújítási munkálatainak első ütemét adta át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban. Magyarország hetedik legnagyobb kastélyának és a hozzá tartozó parknak a rekonstrukciójára 2009 óta összesen csaknem 2,4 milliárd forintot – nagyrészt európai uniós támogatást – fordítottak. Az Edelényi Kastélysziget április 5-én nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Ma már csak az egykori fényképek árulkodnak arról, hogy az idő és a hálátlan utókor sem kímélte ezt a 18. században épült, gyönyörű kastélyt. A falai között volt járásbíróság, földhivatal, börtön, szovjet főparancsnokság, fűszerraktár, öregek napközi otthona, óvoda és szükséglakás is. Az elmúlt évtizedekben megtörtént, hogy a történeti terekben tyúkokat tartottak, az elektromos vezetékeket közvetlenül a rokokó falképekbe vésték, a vörös hadsereg pedig cirill betűs feliratokkal dekorálta ki a termek falait. Az évekig üresen álló épület pusztulása drámai volt. Az értékes falképekben a 20. század rongálásai után az állandó, súlyos beázások okozták a legnagyobb károkat, különösen azt követően, hogy az eresz, a párkányok és a tető végképp tönkrement. Így semmisült meg a falképek egy része, a díszterem boltozatát pedig a fagy feszítette szét.

Az európai uniós támogatással most zárult beruházás során nem csak a barokk kastélyépületet, de a csaknem 50 hektáros barokk kastélyparkot is felújították, visszaállítva a kastély környezetének sziget jellegét. Így ma már ismét lenyűgöző látványt nyújt a kastély eredeti pompájában helyreállított, címeres homlokzata, a gondos kutatások eredményeként rekonstruált falszín, a lecserélt nyílászárók, az új tető, valamint a helyreállított kovácsoltvas korlátok és kapuk.

A szakemberek számára komoly kihívást jelentett az épület belső tereinek helyreállítása és a páratlan rokokó falképek restaurálása. A történeti terek mintegy ezer négyzetméternyi festett falfelületének helyreállításán 12 restaurátor több mint másfél éven át dolgozott. Az, hogy a nem egy helyütt csaknem teljesen tönkrement falképek ma az eredeti pompájukban láthatók, az ő munkájuk mellett az edelényi Kastélybarátok Körének is köszönhető: az általuk összegyűjtött, archív fényképek segítették a falképek elpusztult részleteinek a helyreállítását. A kastély keleti szárnya emeleti szobáinak falait díszítő, rokokó életjeleneteket egy, a kastélyban megtekinthető 3D-s film kelti életre. A filmet M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező jegyzi, főszereplője pedig Rost Andrea.

Az edelényi kastélybarátok régi fényképei adtak támpontot a restaurátoroknak a szovjet főparancsnokság idején szétvert, majd a fagy által szétfeszített boltozatú díszterem kandallóinak a rekonstrukciójához is. A kandallók helyreállításával együtt komoly szakmai kihívást jelentett a kastély eredeti, 18–19. századi kályháinak restaurálása is. A kastély felújított termei alkalmasak állandó és időszaki kiállítások elhelyezése, valamint rangos tudományos és művelődési, kulturális rendezvények – konferenciák, koncertek – lebonyolítására is.

Építészeti szempontból a legnagyobb feladatot a 20. század elején szétvert kastélykápolna helyreállítása jelentette. Annak idején a kápolna légterét egy födémmel kettéosztották, szétrombolták a boltozatot, felismerhetetlenné tették az oratóriumot és bányászlakásokat alakítottak ki az egykor felszentelt helyen. Aprólékos kutatások és korabeli források alapján mára sikerült újjávarázsolnunk a kápolnát, s itt helyezték el a kastélyt építtető L’Huillier báró utolsó leszármazottjának, Dessewffy Ferencnek a helyreállított sírkövét is.

A fizikai építkezéssel párhuzamosan a Forster Központ munkatársai megkezdték a szellemi építkezést is. Elindítottak egy kutatási programot, amelynek célja a kastély építéstörténetének és a falképek történetének feltárása és művészettörténeti értékelése, valamint a 18. századi edelényi hétköznapok kutatása volt. Emellett 2013 őszén elindították a múzeumpedagógiai programokat is a ma már fenntartható módon, föld hővel fűtött kastély falai között, hogy a fiatalabb generációknak minél élményszerűbben adhassuk át a barokk korral kapcsolatos tudásanyagot.

A most lezárult beruházással nem ért véget az Edelényi Kastélysziget fejlesztése. A 2012 végén elindított, második fejlesztési ütemben, mintegy 900 millió forintos, nagyrészt európai uniós támogatással felújítják és kiállításokkal rendezik be a kastély nyugati szárnyának termeit is, valamint a kastélysziget déli felén kialakított sporttelep felszámolásával és az angolpark helyreállításával teszik teljessé a kastélyszigetet a szakemberek.

Forrás: EDELÉNYI Kastélysziget

Kapcsolódó tartalom: Kastélytörténet

Barokk = szokatlan, szeszélyes, különc gondolkodásmód

A renaissance szobrászat problematikája a különböző mesterek, főleg Michelangelo alkotásaiban teljesen kimerült.

A csodáló vagy féltékeny utódok számára nem maradt más hátra mint a kiváló előképeket saját eszközeikkel felülmúlni. Szabadjára engedni a technikai virtuozitást, fokozni a külső és belső mozgás jelenségeit, növelni a méreteket és elfinomítani az arányokat, kikeresni az alakok vagy csoportok szinte lehetetlenek tűnő egyensúlyi helyzetének megoldásait. Mindez a külsőségek ragyogásához és belső értékek elsekélyesedéséhez vezetett. Egyéniség helyett a típus, mozdulat helyett a szabvány, érzés helyett pedig a szenvelgés vált uralkodóvá.

A valóság élethű visszaadására törekedtek. Végsőkig kiaknázzák a kontraposzt nyújtotta lehetőségeket. Meglepetést keltő fény-árnyék hatásokra törekszenek. Az ölelkező mozdulattal egymáshoz kapcsolt alakok csoportja szinte kikényszeríti a nézőt, hogy járja körül a műalkotást.

Az ókori művészek örököseinek érezték magukat, s alkotásaikat mindig az antik emlékéhez mérték.

A korszak kezdetének szobrászatát kissé egyhangú, lélektelen klasszicizáló felfogás, gondos, részletező faragás jellemezte.

Maderno (1576-1636): Szent Cecília – földre borulva, lefelé fordított arccal – a szobor így megkapóan egyszerű és őszinte

Francesco Mochi: mozgalmas stílusa Maderno nyugodt, méltóságteljes művészetének ellentéte. Angyali üdvözlet: heves mozgás, a mozdulat helyettesíti az érzelmet.

Maderno, Mochi és a XVII. század első harmadában tevékenykedő szobrászok jelentősége abban áll, hogy lépésről lépésre előkészítették a barokk szobrászat kibontakozását. Műveiben a felfokozott mozgás, az érzelmek, a lelki élet ábrázolásának szándéka, a formák fellazítása, a környezettel való kapcsolat megteremtése, kifinomult faragási technika a seicento szobrászatának alapvető törekvéseit vetíti előre.

Bernini formált igazi érett barokk művészi stílust. Felfogását festőiség, mozgalmasság, drámaiság és pátosz jellemezte. Bravúros mintázása, virtuóz faragása addig elképzelhetetlen, a szobrászat lehetőségeit szinte meghaladó feladatok megoldására is alkalmassá tették. Komolyan vette a témát, és szobrait a kifejezés szándéka határozta meg. Márványkezelése bámulatos volt. Anyagszerűsége utolérhetetlenül befejezett. A márvány felületének kifejező kezelésében a legjobb mesterek közé sorolható.

Legjelentősebb műve az Apolló és Daphné, a Borghese-gyűjtemény része. A férfi és a női test, a szikla és drapéria, a fakéreg és a levelek anyagszerűsége szinte érzéki hatást kelt. Lassan fává változó nő és a csodálkozó férfi. A művésznek egyetlen szoborcsoportban kellett összefoglalnia a hosszú eseménysort, az üldözés, a kétségbeesett segélykérés és az átváltozás pillanatait. A történetből egyetlen pillanatot ragadott ki, amely az előzményeket, az üldözés és menekülés folyamatát éppúgy magába foglalta, mint a bekövetkező eseményeket, a megriadó Daphné rémült mozdulatát és a babérfává váló lánytest átváltozását.

Scipione Borghese bíboros mellszobra (Bernini pártfogója): Pillanatnyiság Bernini találmánya. Talán vita, élénk beszélgetés közben van, szinte érezzük, hogy mindjárt megszólal. A baldacchino Szent Péter sírja fölött: bronzmű, a lobogni látszó bojtos függönydarabok is bronzból vannak. Szent Péter trónusa.

Dávid: csodálatraméltó szuggesztivitással láttatja a cselekvés döntő pillanatában kifejtett erőt és mozgást, a teljes összpontosítás feszültégét.

Szent Teréz eksztázisa: gyönyörű arcú, tündöklő angyal jelenik meg a karmelita apáca előtt és egy tüzes hegyű nyílvesszővel átszúrja Szent Teréz testét. Felhőn lebeg az önkívületben hátrahanyatló apáca, arcát feldúlja az Isten iránt érzett hatalmas szeretet. A fehér márványban testet öltött víziót rejtett, “földöntúli” fény világítja meg.

Bernini festői irányzatával szemben a művészek egy csoportja nyugodtabb, fegyelmezettebb csoportépítést, kevesebb mozgást, rajzosabb mintázást kívánt. Hívei: Algardi, Duquesnoy.

Alessandro Algardi: Laudivio Zacchia: festőiségtől, lendülettől mentes alkotás, inkább statikus, józan, kissé száraz, de természetes felfogás jellemzi.

Duquesnoy (1597-1643): antikos jelleg jellemzi. Szent Zsuzsanna: méltóság, szépség tölti el, finom nézése, jámbor méltóságát tanúsítja, a redőket enyhe mozgás járja át.

A barokk művészet társadalmi szerepének megfelelően a szobrászatban is azok a témák jutottak túlsúlyra, amelyek a kegyeletet, a hit erejét fokozták, diadalát hirdették. Az egyházi épületek külsején – fülkékben, oromzatokban igen sok szobrászati alkotás kapott helyet, de még fontosabb szerephez jutottak a belsőkben. A XVII. században a fő és mellékoltárok, a szentély és a kápolnák díszítésében egyre jelentősebb feladatot kapott a szobrász.

A barokk oltárok mozgással teli, monumentális hatású alkotások. Az itáliai oltárokon egyre gyakrabban bontakozik ki egységes cselekmény.

Ercole Ferrata (1610-1686): drámaiság, hullámzó redők mozgása, a hangsúlyos gesztusok

A XVII. század utolsó évtizedének plasztikáját a sokszínűség, az elemek kimeríthetetlen gazdagsága és a mintázás illuzionizmusa jellemzi.

Német szobrászat: nagy hangsúly a gesztusok mellett a redőzet hullámzása, kavargó-csavarodó áramlása.

Michael Zürn
Meinrad Guggenbichler (1649-1723): Oltár szobrait az állásmotívum biztonsága, a kontraposztos felépítés, a heves mozdulatok, a ruházat mozgalmas, a testtől is függetlenedő mintázása, az elmélyültség, a komolyság, a mély érzelmek jellemzik.

A portré:

Az arcvonások és a személyiség belső jegyeinek megörökítését mindennél fontosabbnak tartották.

Bernini továbbfejlesztette a bensőséges, magánember portréit és a “hivatalos”, uralkodó vagy nagyúri portrét.

Andrea Bolgi: portréin erőteljes közvetlen hang, barátságosan mosolygó, a társalgás hétköznapi pillanatában bemutatott figurák.

Bernini és Antonie Coysevox: XIV. Lajos: Az itáliai művész patetikus, dinamikus formát választott: az arcvonások hasonlósága helyett idealizálásra, a modell egyéniségének eszményesítésére törekedett. A portré az uralkodó eszményesítésére törekedett. Coysevox: pátosz nélkül érzékeltette az uralkodói méltóságot. Antikos, idealizáló formát választott ugyan, de józanabb “földibb” vonásokkal, pontosabb megfigyeléssel egészítette ki.

Coysevox portréin kerüli a heves mozgást. Alakjain a tárgyilagos jellemzést enyhe idealizálás egészíti ki: minden művéből belső méltóság árad.

A lovasszobor:
Francois Girardon: XIV. Lajos
Andreas Schlüter: Frigyes Vilmos, a Nagy választófejedelem
Antik műveket tanulmányoztak.

Síremlék:

Bernini: VIII. Orbán és VII. Sándor tombái. Középen kiemelkedve környezetéből, trónuson ülve vagy térdelve látható a fő alak, lent pedig az elhunyt erényeit, tulajdonságait megtestesítő figurák veszik körül a szarkofágot.

Szabadtéren álló szobrok

A barokk kert szerves része az építészeti koncepciónak; formálásának elve megegyezik a kastélyéval. Szobordíszei nem öncélú, hanem része az egész együttest átfogó programnak: ugyanazt a jelképes politikai-ideológiai mondanivalót hirdeti, mint az épület festett vagy plasztikus díszítményei.

A kastélykertet már a XVI. században allegorikus figurák mitológiai jelenetek népesítették be.

Francois Girardon: Apolló és a nimfák: klasszikus szellem érvényesül.
Jean Baptiste Tuby: Apolló megitatja a napszekér lovait.
Versailles parkjában: Pierre Puget: Krotoni Milon: heves mozgás, csavarodó formák, erős érzelmi telítettség, mozgalmas fény-árnyék hatások, anatómiai hűség, életszerűség.

Forrás: Széchenyi István Egyetem Honlapja

A képzőművészet történetének korszakolásakor kialakított fogalom, a reneszánsz művészetet követő nagy európai korstílus neve. Általában a XVII. sz., valamint a XVIII. sz. első felének meghatározott jellegzetességeket mutató művészetét nevezzük így. Társ. alapját az újból erőre kapó feudalizmus adta, ideológiailag – főleg a katolikus országokban – az ellenreformációhoz kötődik. Ugyanakkor az Európában eléggé eltérő társ. viszonyok a barokk művészet sajátos helyi formáit alakították ki, és művészeti áganként is jelentősek az eltérések.

Képzőművészet. A kései reneszánsz művészeiből a manierizmusból kialakult új stílus monumentalitásra, pompára, mozgalmasságra, bonyolultságra törekszik. A barokk festészetben a hagyományos szimmetrikus szerkesztési módot kiszorítja az átlós szerkezeti felépítés, a művész fokozottan kihasználja a hideg és mefeg színek, a fény és árnyék, a térhatás festői lehetőségeit. Legszebb példái hazánkban Anton Franz Maulbertsch freskói a sümegi plébániatemplomban. A barokk festészet témaválasztásában is szélsőséges, a túlfűtött érzelmi hatás kedvéért gyakran jelenít meg borzalmat v. szentek vallásos révületét. A szobrászat alakjai szinte táncos mozgásúak, a ruhák redői bonyolult ritmusúak, a máskor sík felület is hullámzik. Az barokk iparművészetben elsősorban a templomok, kastélyok bútorzata követte az épület homlokzatán megjelenő stílusjegyeket. Leegyszerűsödve azonban eljutott a polgárság, sőt a parasztság otthonaiba is. Az utóbbinak kivételesen szép emléke a soproni paraszt barokk ikerház.

Irodalom. Rendkívül összetett jelenség: a pompa, a külső forma kultusza, a túlfeszített szóképek burjánzása mellett megtalálható a nyers naturalizmus, az irreális témák érzékletes kidolgozása – az újkor természettudományos világképének hatása -, ami rendkívüli belső feszültséget eredményez. Ez lehet a magyarázata, hogy az ellenreformációval szemben álló protestáns-puritán írók is hatása alatt állottak. Kedvelt műfajai: az eposz, a dráma, a pásztorjáték, a komédia stb. A barokk irodalom legjellegzetesebb alkotásai Itáliában és spanyol földön keletkeztek. Hazánkban a jezsuita szerzetesrend terjesztette a barokk szellemiséget. Első nagy alakja Pázmány Péter, aki a legszebb erdélyi magyar nyelven ír, prédikál, szerepe a magyar próza fejlődésében kimagasló. Zrínyi Miklós költészete a barokk formavilágot gazdag realizmussal párosítja.

Építészet. A barokk jellemzői itt főként a többszörösen megtört, elliptikus alaprajzok, hullámzó felületek, csavart oszlopok. Legjellegzetesebb épülettípusa a hatalmas termek sorából szervezett, pompás kertekbe ágyazott palota. Szép példája a drezdai Zwinger v. hazánkban a fertődi Esterházy kastély. A barokk templomépítés kiindulópontja a római Gesu-templom, jelentős emléke Magyarországon az egri minoritatemplom. A barokk építészet késői változata a XVIII. sz. második felében kialakult rokokó építészet és a XVIII. sz. végének copf építészete, pl. az egri Líceum

Zene. A barokk a művészeti ágazatok korszakolásából zenére is alkalmazott gyűjtőfogalom, amely az 1600-1750 közötti alkotásokat foglalja magába. Ezek az alkotások, hasonlóan más művészeti ágakhoz, részben a barokk új termékei, részben a barokk zenei gondolkodás- és előadásmód hordozói. A zenész és a társ. közötti viszony nem változik a barokk idején sem, de lényegesen megnő a zene iránti igény. Nemcsak a főurak, főpapok, hanem a városok is igényelték a jó muzsikát, vagyis a kornak sok és sokféle zenére volt igénye. A barokk a zenei formakincset a következő új műfajokkal gyarapította: opera, oratórium, kantáta, korál, prelúdium. fúga, invenció, szvit, concerto. ária. A zenei szerkesztésre jellemző, hogy a reneszánsz vokális polifóniája helyébe a hangszeres polifónia jut uralomra nemcsak a hangszereken, hanem az énekkarban is. Az opera énekes-zenés szerkesztésében pedig a homofónia és a monódia az uralkodó. Ezekben a dallam és a bel canto éneklési mód jut vezető szerephez. Kíséretet a basso continuo, azaz számozott basszus adja. A barokkban alakult ki az előadóművész funkciója: a szólista, az énekművész, a hangszer virtuóza és az állandósult hangszercsoportokból álló zenekar. A szólista és a zenekar párbeszédéből alakult ki a concerto, a versenymű, mint a kor legigényesebb zenei műfaja. A szóló és tutti váltakozása egyben új effektushoz is vezetett, a teraszos dinamikához. A barokk legkimagaslóbb zeneszerzői: Antonio Vivaldi, Johann Sebastian Bach, Georg Friedrich Händel stb. Magyarországon a provinciális barokkot egy műkedvelő főúr, Esterházy Pál nádor népies dallamú műveivel magas szinten képviselte.

Szerkesztette: Lapoda Multimédia

Fotó: Köő János] Az Esterházy-kastély belső udvara.

A barokk művészet

                        A 17.század és a 18.század első fele

      A katolikus egyház és világi szövetségeseinek pompakedvelése a barokk stílusban fog testet ölteni.Az olasz barocco szó jelentése: szertelen, különös, nyakatekert , szokatlan. Az új stílus  az építészet , a szobrászat és a festészet egységbe foglalására törekszik.

Építészet

        A barokk építészet célja a katolikus egyház nagyságának bemutatása, lenyűgözni , meghatni és megnyerni a hívőket. Ebben segítenek a színpadias szertartások. Megnő a szerepe a fény-árnyék hatásoknak és a perspektívának.

            A barokk építészet kezdetét a jezsuiták egy római temploma- az Il Gésu -megépítésétől számítjuk.

             Az épületet Michelangelo egyik tanítványa , Jacopo Vignola tervezte. A templom átmenet a reneszánszból a barokkba, ugyanis a centrális tér egyesül a hosszházas formával.

            A homlokzat Giacomo Della Porta munkája. Újítása a két hatalmas csigadísz, más néven voluta , amellyel a fő- és mellékhajók  magasságkülönbségét áthidalta. A voluta később a barokk templomok egyik fő homlokzati elemévé vált.

            A barokk szervesen egymáshoz kapcsolódó terekben , az épületeket összekötő sugárutakban , vagyis városképben  gondolkodik. Tipikus példája ennek az új térszemléletnek a Szent Péter-székesegyház összekötése a város egyik hangsúlyos tengelyével.

               Lorenzo Bernini(1598-1680) ,a barokk kor géniusza két monumentális oszlopos folyosóval, ú.n. kolonnáddal fogja körbe a székegyház nagy terét.

              Az ellipszis alakú térrészt ritmusosan tagolta: gyújtópontjaiba  egy-egy szökőkutat, közepére  pedig hatalmas obeliszket (négyoldalú, felfelé keskenyed, piramis alakú csúcsban végződő magas emlékoszlop) helyezett. A félköríves kollonádokat trapéz alakú tér köti a templom lépcsősorához.

Szobrászat                                

            A barokk szobrászat legfőbb célja – az építészethez hasonlóan- lenyűgözni meghatni , megnyerni a szemlélőt. Jellemzői a színpadiasság, illúziókeltés, látványos fény- árnyék hatások, a néző tudatos manipulálása. Ezek egyik legnagyobb mestere az építészként már ismert Lorenzo Bernini volt. Ő a barokk Michelangelója: építész, szobrász és festő egy személyben. 22 évesen készíti el Dávid című szobrát, mely ízig-vérig barokk alkotás.

             A barokkosan kicsavart mozdulat csupa lendület , mozgás és feszültség. Az elszánt arckifejezés a harci szellemet , a Góliátot leteríteni készülő ifjú magabiztosságát jelzi. A művész – ellentétben Michelangelóval – nem szépségeszményt ábrázol, hanem cselekvést , a történet legfontosabb mozzanatát.

             Róma a barokk korszaknak a legtöbb köztéri kútját is, melyek közül talán a legismertebb a Trévi kút , melyet Nicola Salvi készített. A mozgalmas szoborcsoportot klasszikus ókori háttér , egy diadalív keretezi. A főalak alatt a vízből képzeletbeli lények – tritonok – emelkednek ki.

Festészet

              Itáliában a kor építészete és szobrászata nagyobb hangsúlyt  kapott a festészethez képest. Kivétel talán Michelangelo Da Caravaggiónak a valóság fényképszerű ábrázolására törekvő, ún. naturista felfogású művészete.

              Festészetével az első drámai erejű barokk alkotó Itália földjén. Kíméletlen őszinteséggel mutatja be a Biblia alakjait, szó szerint értelmezve a Szentírás történeteit.

              A Szent Péter keresztre feszítése című vásznát leginkább az átlós kompozíció teszi mozgalmassá. Az alakok kiemelésére erős fény-árnyék kontrasztokat alkalmaz. A szentet arckifejezésével jellemzi, míg a mellékalakokat csak mozdulataikkal.

             Rápillantva a Hitetlen Tamás című képére könnyen megérthetjük , miért kapta a kritikusoktól a naturalista jelzőt. Caravaggio a látvány pontos visszaadására törekedett. Fényképnek is hihetnénk a művét , olyan aprólékosan , valósághűen rajzolódnak ki az apostolok a sötét háttérből.

Forrás: Művészet& Divat

A stílusok elnevezései jobbára az új művészeti megoldásokat kereső későbbi korszakokból származnak. Az utód sokszor lekicsinylő jelzőkkel illeti az előző kor törekvéseit. A barokk elnevezés is az utókór gúnyos, bíráló névadása. Az olasz barroco szó jelentése: nyakatekert, fonák, különös, szabálytalan. A reneszánsz nyugodt formavilágát mozgalmas, különleges, sokszor formabontó, szeszélyes díszítőelemek váltották fel. Ez vezetett a stílus kezdeti gúnyos elnevezéséhez. A művészettörténet és a kultúrtörténeti irodalom tehát hosszú ideig elítélő hangon szólt ezen irányzatról, a normálistól való eltérést jelentette, tele volt túlzásokkal. Ma már azonban látjuk, hogy a barokk kor művészete túlzásai mellett létrehozta a maga értékeit is, éppen úgy, mint az előző korok művészeti stílusai. A kor a nagy társadalmi átalakulások, a polgári fejlődés időszaka Európában. A polgárosodás Angliából indult, és futótűzként terjedt át a többi országra: Hollandiára, Francia-, Német- és Olaszországra. Ezzel párhuzamosan a művészetek is hatalmas változáson mentek keresztül. A barokkra általában jellemző a pompa, a díszítés kedvelése, a mozgalmasság és a drámai ábrázolásmód. A reneszánszhoz hasonlóan ez az új stílusirányzat is először a képzőművészetben jelentkezett, majd átterjedt a zenére.

barokk zeneszerzők – Handel, Purcell, Vivaldi és Johann Sebastian Bach

A barokk zenében (1600-1760) kimutatható stílusjegyek: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hírtelen, váratlan tempómódosítások. Amíg a reneszánsz muzsika statikus, kiegyensúlyozott, nyugalmat árasztó – a barokk zene feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus és sűrűn alkalmaz díszítéseket. Természetesen a barokk zene stílusjegyei nemzetenként mást jelentenek, eredményeznek. A zenében a barokk a legnagyobb formaalkotó korszak. Olyan zenei formák és műfajok alakulnak ki, amelyek ma is használatosak. Kezdik megkülönböztetni az énekes és a hangszeres muzsikát egymástól, a vokális zenén belül szétválik a szólóének és a kórus. Létrejönnek a csak egyes hangszereket foglalkoztató kamaraegyüttesek, kialakul a több hangszercsoportot magába foglaló barokk zenekar, melynek felépítése a későbbi szimfonikus zenekarok máig érvényes modellje lett. A barokk kor zenekarának nélkülözhetetlen szólama volt a continuó, melyet csembaló, orgona vagy lant játszott. Ez a szólam biztosította a tömörséget és a folyamatosságot (continuó = folyamatos). A continuón általában a zenekar vezetője játszott. A zenekar vonóskarból (első hegedűsök 6-8 fő, másodhegedűsök 5-6 fő, 3-4 fő brácsás, 2-3 fő csellós és 1-2 fő bőgős); fafúvósokból (2-2 fő oboás, fuvolás, fagottos); rézfúvósokból (2-2 fő kürtös és trombitás) állt. Ritkán használtak ütőhangszert, akkor is kizárólag üstdobokat. A barokk zene talán legfontosabb stílusjegye, hogy a reneszánsz polifóniáját még jobban beteljesíti, a fényűzésig fokozza. A polifonikus szerkesztésen belül pedig kiemelkedő szerep jut a kontrapunkt (ellenpont) zeneszerzői technikának. Az adott szólamhoz képest a másik “pont ellen pontot”, hang ellen hangot állít a zeneszerző. A jó ellenpontban a szólamok egymás ellen dolgoznak, egymást kiegészítik, egyik a másikat kilendíti a helyzetéből. Az ellenpont az énekestől, hangszerestől nagy figyelmet kíván, hogy szólamát összehangolja a másikkal, ugyanakkor a lehető legvilágosabban kiemelje saját szólamának sajátosságát. A barokk zeneművészetben születtek meg azok a műfajok, amelyek a mai napig használatosak: az opera, oratórium, kantáta mint énekes, hangszeres műfajok: Az opera létrejöttének előzményei a pásztorjátékok, vásári komédiák. A szenvedélyes egyéni érzelmek kifejezésére a hangszerrel kísért szólóének, a szólómadrigál látszott a legmegfelelőbbnek. Ezt a görög drámák hangszerrel kísért szólóénekéről nevezték el monodiának, azaz énekbeszédnek. Firenzében létrejött egy zenei társaság “Camerata” néven, amely elsőként vezette be az akkordokkal kísért szólóének gyakorlatát, meghirdette vezérgondolatát: a zenének mindenkor a szöveget kell szolgálnia. Zeneszerzői arra törekedtek, hogy dallamaik megközelítsék az élő beszéd kifejező erejét. A zeneszerzők műveiket már nem csupán kisebb körök, társaságok, rezidenciák (egyház, királyi, hercegi udvarok) számára írták, hanem a nagyközönség elé szánták a műveiket. 1637-ben Velencében megnyílt az első belépődíjas operaház, és 1662-ben Londonban már nyilvános hangversenyeket rendeztek. Mindezek a próbálkozások segítették egy új műfajnak az operának a megszületését. Az opera egy adott dráma megzenésítése, melyben a szólóének, kórus, zenekari együttes és tánc egységes kompozícióba olvad össze. Szövegkönyvét idegen szóval librettónak nevezzük. A műfaj kialakulása idején a szerzők zenedráma elnevezést használták, és főként a mitológia tárgyköréből válogatták a szövegkönyvek témáját. Az opera, témája szerint lehet: opera seria (komolyopera), mely bonyolult lelki vívódásokról, hősökről, társadalmi problémákról szól, valamint opera buffa (vígopera). Ez utóbbinak szerkezete megegyezik a komolyoperáéval, témája azonban könnyed, szórakoztató. Az operában a történetet énekelve adják elő. Ez kétféleképpen lehetséges: az egyik az eseményt továbblendítő, a beszéd lejtését követő énekbeszéd, idegen szóval recitativo, amelyet csembaló vagy orgona akkordjai kísérnek. Az ilyen éneklési móddal a szereplők rövid idő alatt sokat mondhatnak el a történetből. Az éneklés másik formája a hangszerrel kísért szólóének, az ária, mely rendszerint érzelmes, lírai tartalmú. Ebben nem is annyira a történet, inkább a szép ének, az érzelmekre, szívre ható dallamosság a fontos. Az operában azonos időben egyszerre többen is énekelhetnek. Az együtténeklők számától függően beszélhetünk duettről, tercettről, kvartettről, és kvintettről, attól függően, hogy ketten, hárman, négyen vagy öten énekelnek egyszerre. Ha egy prózai műben négyen-öten egyszerre beszélnének, abból zűrzavar támadna. Csodálatos módon az operában ez nem zavaró körülmény, mert a zenében éppen a többszólamúság teremt harmonikus egységet. Az ókori drámában a kórusnak rendkívül fontos szerepe volt. Dicsért, elmarasztalt, lelkesített, tanácsolt, vígasztalt, egyszóval mindvégig kapcsolatban állt a szereplőkkel. Ezt a hagyományt a kórus az operában is megtartotta. Az operazenekar általában szimfonikus összetételű, de a legkülönfélébb hangszerek is helyet kaphattak benne, például Erkel elsőként szerepeltette együttesében a cimbalmot, ezzel indult el ennek a népi hangszernek a komolyzenei térhódítása. A zenekar szerepe a kezdéstől a zárásig, azaz a nyitánytól a fináléig tart. A nyitány hangulatteremtő bevezető zene, a finálé az egyes felvonások látványos, színes zárójelenete. Az operaszínpadon a látványosságot fokozzák a kóruson kívül a balett- és a különböző táncjelenetek. Henry Purcell nevéhez fűződik az angol opera virágkora. Az előadásokat kezdetben, a 16. században a templomhoz tartozó imateremben, az úgynevezett oratóriumban tartották. Innen ered az ORATÓRIUM zenei műfaj elnevezése. Szólóénekre, kórusra és nagyzenekarra komponált mű, mely jellegét tekintve epikus, drámai, elbeszélő. Abban különbözik az operától, hogy az előadás, színpad és díszletek nélkül történik, a szereplők nem játsszák el a történetet, hanem hangversenyszerűen, énekelve adják elő. Az, hogy nincs díszlet, jelmez, mozgás, többszörös előnyt is jelenthet, ugyanis a fantázia alkalmanként fölülmúlhatja a korlátozott színpadi megoldásokat. Témája többnyire vallásos, bibliai eredetű. Az összekötőszöveget az elbeszélő, olasz szóval a testo recitálva énekli. Az események kommentálása, összefoglalása a szólisták (áriák), az együttesek (duett, tercett), valamint a népet megjelenítő kórus feladata. Az operához hasonlóan az oratórium is bevezető zenével, nyitánnyal kezdődik, helyenként önálló zenekari közjátékok is szerepelnek benne. Az első nagy oratóriumokat Giacomo Carissimi írta, ő a latin nyelvű oratórium legjelentősebb mestere. E műfaj betetőzője: Georg Friedrich Händel. A “passió” olyan sajátos tárgyú oratórium, amely Krisztus szenvedésének és keresztre feszítésének a történetét beszéli el, evangéliumi szöveggel. Első mestere Heinrich Schütz, betetőzője e műfajnak: Johann Sebastian Bach. A kantáta (énekelt), rövidebb lélegzetű oratórikus kompozíció. Abban különbözik az oratóriumtól, hogy inkább lírai jellegű, szemlélődőbb műfaj, az események sokszor teljesen hiányoznak belőle. Méreteiben is jóval kisebb. Tárgya szintén lehet vallásos, vagy világi. E műfaj Bach munkásságának egyik legjelentősebb területe.

barokk zenekar felállás

A barokk zenére jellemző, hogy hangszeres zenekultúra. A hangszerek játékában kialakul a szóló és zenekari játék megkülönböztetése. Szólóhangszerek: csembaló, klavichord, orgona és a hegedű. Ekkor élnek és munkájukkal inspirálnak a nagy hegedűkészítő mesterek: Stradivari, Amati. A barokk zene hangszeres műfajaira jellemző, hogy valamennyi több tételből álló, ciklikus műfaj. Legtöbbször 3, illetve 4 tételesek. Ha 3 tételes, tételrendje a következő: gyors – lassú – gyors; ha 4 tételes, harmadik tételként beékelődik egy hármas lüktetésű tánctétel: gyors – lassú – menüett (v. scherzo) – gyors. A barokk zene zenekari hangszeres műfajai a concerto, a szonáta, szvit és a rondó: A szólóének kiemelésén alapuló monódia a barokk zenén belül nemcsak az operára, hanem a zenélés más területeire is hatott. Így alakult ki tehát a concerto, vagy versenymű. Ebben egy, vagy néhány szólóhangszer concertál, azaz felelget, versenyez a teljes zenekarral. A concerto tehát szólóhangszerre, illetve hangszerekre és nagyzenekarra íródott több tételes, általában 3 tételes mű. Két típusát különböztetjük meg a barokk zenében: 1/concerto grosso – egy kisebb szóló együttes, hangszercsoport verseng a teljes zenekarral, legnagyobb mestere Arcangelo Corelli; 2/szólókoncert – egy hangszer áll szemben és versenyez a zenekarral. A versenymű további fejlődése során ez a típus bizonyult jelentősebbnek. A szólista itt már nem a zenekar tagja, kiválik az együttesből, mivel az általa megszólaltatott zenei anyag a soli lényegesen nagyobb felkészültséget igényel, mint a zenekari tagok szólama, a tutti. A kizárólag zenekari részek, a tutti megszólaltatásában azonban a szólista is részt vesz. A szólókoncert legnagyobb és legtermékenyebb zeneszerzője: Antonio Vivaldi. A szonáta elnevezése a sonara = hangszeren játszani szóból ered. Egy vagy két hangszerre íródott, 3 vagy 4 tételes mű. A barokk zene másik legjelentősebb műfaja a concerto mellett a szvit – több eltérő jellegű tételekből álló hangszeres mű, amely nem egyéb, mint tánczenék összefüggő sorozata. E stilizált táncoknak a száma meghatározhatatlan. A szvitben a tételek a gyors – lassú – gyors táncpárosítás hagyományait követik. Európában a 17-18. században a tételek száma 4 és 9 között váltakozott, kialakult egy kötelező sorrend is. Négy alapvető tánctípust különböztetek meg, mely négy nemzetet képvisel, de elnevezésük egységesen francia. Az allemande (álmand) közepes tempójú, páros ütemű német tánc. Ezt követte a mozgalmasabb, gyors, páratlan ütemű francia courante (kurant), majd egy lassúbb tempójú páratlan ütemű spanyol tánc következett, a saraband, végül a sort ismét egy élénk, gyors, 6/8-os ütemű angol tánc, a gigue (zsig) zárta. Szerepelhetnek még egyéb stilizált táncok is a szvitben, pl.: menüett, bourrée (burré), rondeau (rondó), gavotte (gávott). A szvit francia földről átkerült Németországba, és kiteljesedését ott érte meg, elsősorban J. S. Bach munkásságában. A barokk zene jellegzetes műfaja a rondó, élénk ritmusú, vidám hangulatú zene, melynek egy középkori francia körtánc a névadója. A rondóban a refrénszerűen, legalább kétszer visszatérő kezdő téma, a fődallam (A) váltakozik másodlagos dallamokkal, ún. epizódokkal. Az epizód görög eredetű szó, mellékes eseményt, itt a zenében közjátékot jelent. Formaképlete tehát: ABACAD…A. A francia rondó legnagyobb mestere Francois Couperin. Meg kell még említeni a prelúdiumot és fúgát, a barokk zene jellegzetes forma párját, melyet elsősorban billentyűs hangszerekre alkalmaztak. A prelúdium (= előjáték) a kor rögtönző művészetét tükröző, többnyire szabad forma. A fúga (= futás) szigorúan szerkesztett polifon kompozíció, amely egy adott témára épül, és a reneszánsz vokál polifóniához hasonlóan a szólamok egyenrangúságát valósítja meg. Lényeges stílusjegye, hogy a téma lépcsőzetesen minden szólamban megszólal. Ez a szerkesztés a kánonszerű imitációs elven alapul, és annak klasszikus formája. A fúgában tehát ugyancsak az imitáció jelentkezik, ez azonban abban különbözik a kánontól, hogy az egymást utánzó szólamok nem azonosak, csak hasonlóak. A fúga szó futást, kergetőzést jelent, a zenei műfajban a téma átfutását egyik szólamból a másikba. Fő részei: a témabemutatás, vagy expozíció, a feldolgozás és a visszatérés. Ezt rövid záró rész, a kóda követi. A fúgaírás kiemelkedően legnagyobb mestere J. S. Bach.

A 17. században a három részre szakadt Magyarország megszilárdult. A török elleni harc, a vallásháborúk, az elnyomás, a birtokaitól megfosztott nemesség elégedetlensége a nemzeti érzést, a függetlenség utáni vágyat erősítette. A Habsburg-házzal való szembefordulás kulturális téren is érezhető volt. A főnemesi rezidenciákon élénk zenei élet folyt. Szerződtetett muzsikusok, zenekarok működtek. Egyre gyakrabban fogadtak magyar lantosokat és énekmondókat a külföldi muzsikusok helyett. A kor hangszeres zenéjének emlékét a korabeli kódexek, kéziratok őrizték meg, sajnos azonban csak töredékek maradtak fenn. A 17. sz. magyar zenei hagyományát a szomszédos nemzetiségekével együtt négy kézirat őrzi: 1/Kájoni kódex – kéziratos könyv. Lejegyzője Kájoni János erdélyi ferences rendi szerzetes és orgonista. Nevéhez fűződik több nagy jelentőségű zenei gyűjtemény összeállítása. E kódex népies táncdallamokat, valamint egyházi és világi énekeket is tartalmaz. 2/Vietorisz kódex (tabulatúrás könyv) kb. 168O-ból – tabulatúra = a hangszeres zene írásos rögzítésének módja 15-17. században, a hangjegyeket számok, betűk és egyéb jelek pótolták. A tabulatúra késői leszármazottja a gitár mai zenei jelrendszere. E kéziratos könyvet a felvidéki Vietorisz családról nevezték el. Több magyar, latin és szlovák nyelvű világi és egyházi énekeket, táncokat, trombitadarabokat, és virágénekeket is tartalmaz. 3/Lőcsei tabulatúrás könyv – Felvidéken a 17. sz. második felében készült ez a gyűjtemény. Szepességi német és lengyel dallamok mellett díszítéses, figurációs magyar tánczenét is felölel. Ez a gyűjtemény eredeti virginál kompozíciókat és átiratokat is tartalmaz. 4/Soproni Stark-féle virginálkönyv – főleg német dallamok gyűjteménye, de található közöttük négy magyar tánczene is. Kiemelkedő műzenei alkotás a 17. századból, Esterházy Pál: Harmonia Caelestis – 55 darabból álló latin nyelvű szólóhangra, énekkarra és zenekarra íródott oratórikus mű, ami 1711-ben jelent meg Bécsben (Sol recedit igneus videó itt). Esterházy Pál (1635-1713) nádor, hadvezér, költő és magas fokú zenei műveltséggel rendelkező zeneszerző volt egy személyben. Valószínűleg bécsi tartózkodása alatt ismerkedett meg a kor olasz oratórium stílusával. 1868-ban Buda visszafoglalásával megkezdődött hazánkban a török uralom összeomlása. A históriás énekek – mint kurucdalok – új lelkesítő szöveggel ismét föléledtek. Ezeket általában diákok, katonák szerezték. Hazaszeretetre, hősies harcra buzdítottak. A szatmári béke után (1711) a magyar zenei hagyományok őrzését és fejlesztését a kollégiumokban találjuk. A kollégiumi zenekultúra írásos emlékeit a melodáriumok őrzik. Ezekben az iskolai énekanyagon kívül zsoltárok, kurucdalok, alkalmi énekek, új stílusú népdalok, többszólamú kórusművek, valamint verbunkos dallamok voltak találhatóak. Az egyházi iskolákban kedvelték a diákszínjátszást. A drámákat zenés betétek tették változatossá. A tánc közjátékként szerepelt.

1720-as és1780-as évek között a föltörekvő polgárság új zenei ízlést juttat uralomra, a rokokó stílust. Főleg az iparművészetben és belsőépítészetben fejlődött ki. Elnevezése a francia rocaille, kagyló szóból származik, “gáláns” stílusnak is nevezik. Hajlított, hullámos felületek, szeszélyesség a vallásos témák helyett a derűs életérzés kifejezőjévé válik. Az életöröm, jókedv, elevenség, kellem és báj, erotikus témák jellemzik. A rokokó zene szembefordul a barokk monumentalitással és zsúfoltsággal, a természetszerűséget és kisszerűbb idillikusabb, intimebb műfajokat kedveli. Rövid és arányos zenei forma, könnyed hangvétel, túlzásba hajló cifrázások megfelelő közege a dal, a tánc és a vígopera. A rokokó énekes dráma legkiválóbb alkotó művészeinek egyike Alessandro Scarlatti.  A rokokó stílusra alapvetően tehát jellemző volt, hogy finom dallamosságra, egyszerű harmóniákra törekedett. Főbb képviselői a zenében Bach fiai: Johann Christian Bach, valamint Philipp Emanuel Bach.

Forrás: irodalmiradio.hu

257 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Mányoki Ádám a barokk  kimagasló portréfestője.
Mányoki Ádám
(1673, Szokolya – 1757, Drezda)

Korának legjelentősebb magyar festője. A szokolyai református pap fia; előbb Hamburgban, majd Hannoverben tanult festeni A. Scheitz híres német festőtől. A francia arcképfestők közül különösen Larguilliere stílusa volt hatással fejlődésére. Porosz udvari szolgálatban ismerkedett meg II. Rákóczi Ferenc feleségével, majd magával a fejedelemmel is, aki csakhamar udvari festőjévé nevezte ki. 1709-ben diplomáciai megbízatással Hollandiába küldte, később Rákóczi ajánlására 1712-ben Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király fogadta szolgálatába. Így 1713-ban Varsóban, 1714-ben Drezdában, aztán Berlinben főként az udvar tagjait és híres szépségeit festette.

1724-ben végleges letelepedési szándékkal visszatért Magyarországra, de bár néhány főnemesi család több arcképrendeléssel látta el, biztos megélhetést ez nem jelentett. 1732-től Berlinben és Lipcsében működött, majd haláláig Drezdában élt visszavonultan.

A barokk arcképfestészet kiemelkedő tehetségű mestere volt. Korai művei közül kiemelkedik a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő Önarcképe, II. Rákóczi Ferenc magyarországi (1708) és danzigi (1712) arcképe, az ismeretlen helyen lappangó Bercsényiné-portré (1712), valamint Flemming gróf (1713) és egy Ismeretlen magyar főúr Varsóban őrzött arcképe. Kiemelkedő alkotásai még az anhalti hercegi családot, valamint a királyi kegyencnőket ábrázoló képei (Montmorency hercegnő, 1714; Cosel grófnő, 1715; Dönhoff grófnő, 1713; 1716). A Habsburg udvarban, VI. Károly császárt, a gyermek Mária Teréziát s Mária Annát festette meg (1723). Hazai tartózkodásának emlékei a Ráday, Podmaniczky stb. család tagjait ábrázoló, a magyar családi képsorozatokhoz alkalmazkodó, provinciálisabb kivitelű arcképei. Késői korszakának kiemelkedő alkotásai Rechberg jogtanár, Blendinger ötvös (1731) és Knebelsdorff G. W. (1732) portréja, a Sulkowski-gyermekeket (1734) s egy Jelmezes kisfiút és Kisleányt ábrázoló képek stb. E korszak egyik legérettebb, legegyénibb alkotása Thiele A. festő arcképe (1737).

Illusztráció: Önarckép,  Podmaniczky Judit és János képmása,  II. Rákóczi Ferenc képmása

Forrás: Képzőművészet Magyarországon (hung-art.hu)

Esterházy Pál (1635-1713) a XVII. századi Magyarország egyik legfontosabb politikai szereplője, egyik legnagyobb hatalmú főura. A grazi jezsuiták oktatták, két évig a nagyszombati egyetemre is járt, fiatalon harcolt a törökkel, részt vett Bécs védelmében és Buda ostromában. Bátyja halála után, 17 évesen ő lett a család feje. Magas tisztségeket töltött be, udvarhű politikai szerepéért a császártól birodalmi hercegi rangot kapott. Pályája során jó érzékkel aknázta ki a képzőművészet propagandaerejét, bőkezű mecénás volt, íróként, zeneszerzőként maga is hódolt a múzsáknak. Benjamin Block képén ezt az öntudatos arisztokratát láthatjuk karddal az oldalán, magyar viseletben, dolmányban és süveggel, vadászkutyával.

Esterházy Pál volt a család kismartoni rezidenciájának megújítója is. A kastély építészettörténeti jelentőségéről már volt szó, de figyelemre méltó a homlokzati reliefekben megfogalmazott gondolat is. Az itáliai mintaképeken megszokott ókori uralkodók és hősök helyett ugyanis itt a honfoglaló magyar vezérek mellképei sorakoznak, s közéjük a megbízó apja és önmaga portréját is beillesztette, amivel családja erejét és felelősségét hirdette a magyar történelem alakításában. Mélyen vallásos és harcos katolikus emberként számos egyházi műalkotás is készült a megbízásából.

Ő volt az építtetője a boldogasszonyi ferences templomnak, s az ő jóvoltából kapott pompás stukkó-freskó-díszű mennyezetet a nagyszombati jezsuita templom hajója. A mariazelli bazilika kegyoltárának megújítása, a fraknói Mária-oszlop emeltetése és az istenanya kegyképeiről kiadott munkái a tridentinus szellemű Mária-tiszteletének a jelei. A fraknói várban őrzött kincstár és ritkasággyűjtemény gazdagsága is egy ízig-vérig barokk szellemiségű főúr hatalmáról és gyűjtőszenvedélyéről tanúskodott.

Mecénási tevékenységében ő is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az elődök és kortársak dicső tetteinek példáján keresztül a törökkel szembeni harcra buzdítson. Bátyjának, a vezekényi csatában hősi halált halt Lászlónak emlékét több műalkotásban is megörökítette. Ezek közé tartozik az a pompás díszkanna, amelyet az augsburgi Abraham Drentwett ötvösmesterrel készíttetett 1654-ben. A mű ágaskodó paripát megülve, kucsmában és páncélingben, vezéri buzogányt tartva jeleníti meg az ifjú hőst, lábánál a legyőzött ellenséggel, a földre esett török harcossal. Voltaképpen a monumentális, heroikus hangvételű barokk lovasszobor típusa jelenik itt meg a kisművészet közegébe átültetve.

Johann Bernhard Strauss: Elefántagyar Ovidius Átváltozások c. művének jelenetével, Iparművészet Múzeum

A barokk különleges formákhoz és kifejezésmódokhoz való vonzódása ölt testet abban a hatalmas, másfél méter hosszú elefántagyar-faragványban, amelyet hercegi címének elnyerése alkalmából rendelt meg Johann Bernhard Strauss augsburgi mestertől. Az agyaron antik diadaloszlopok mintájára spirálisan körbefutó reliefszalag mutatja be Ovidius Átváltozások című művéből azt a 33 jelenetet, amelynek mindegyike metaforikusan magának Esterházy Pálnak a személyére és pályafutására vonatkozik.

Johann Bernhard Strauss: Elefántagyar Ovidius Átváltozások c. művének jelenetével, Iparművészet Múzeum

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (180-181. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével!

Franz Anton Maulbertsch Közép-Európa késő barokk festészetének egyik legnagyobb tehetsége. Vallásos és világi témájú alkotásokkal, freskókkal, oltárképekkel ékesítette Ausztria, Cseh- és Morvaország számos templomát, kolostorát, kastélyát, palotáját, és Magyarországon is valamennyi festői korszakában nagyszámú megbízáshoz jutott. Eleven és virtuóz festőiség, lendületesség és szellemiség, a szín és forma lehetőségeinek mély ismerete jellemezte, igazi stílus- és iskolateremtő egyéniség volt.

A sümegi plébániatemplom freskóegyüttese nem csupán Maulbertsch egyik ifjúkori fő műve, hanem a közép-európai késő barokk festészetnek is az egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. A művész és segédei a templombelső egészét kifestették: az oltárképek, a mennyezet és az orgonakarzat képei és a díszítőfestés mind freskótechnikával készültek. A belső dekoráció magas fokú egységével egyetlen nagy teológiai gondolatot fejt ki, a megváltás művének folyamatát mutatja be. A ciklus kezdetét az előcsarnokban a pokol tornácán sínylődök jelentik, betetőzését a főoltárfreskó ünnepélyes jelenete, Jézus mennybemenetele, a megváltottak csoportjaitól kísérve. A mellékoltár-képeken és a hajó mennyezetén Krisztus életének jelenetei sorakoznak. A szcénák élénksége, élettelisége éppúgy köszönhető az expresszív formaadásnak és színezésnek, ahogyan a változatos típusoknak és elbeszélőtechnikáknak. A drámai és eksztatikus meseszerű hangulatban keveredik a kedves, zsánerszerű részletekkel.

Maulbertsch: Királyok imádása és részlete, 1757-58, Sümeg, plébániatemplom

Franz Anton Maulbertsch (Baden-Württemberg), 1724. június 7. – Bécs, 1796. augusztus 8.), osztrák festő.

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (192. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével!

A váci püspöki rezidencia építéstörténete jól szemlélteti a barokk egyházi központok kiépítésének folyamatát. A várbeli, XI. századi eredetű ősi székesegyház helyett a török kiűzése után a város főterén álló plébániatemplom lett a püspök temploma. Amikor 1761-ben Esterházy Károly lett az egyházmegye feje, elhatározta, hogy új helyen, nagyobb telken grandiózus székhely kiépítésébe fog: elképzelése valóságos Duna-parti Szent Péter tér kialakítása volt. A püspök megbízásából Pilgram lenyűgöző, egységes barokk együttes tervét készítette el, kupolás székesegyházzal, kétkarú kolonnádos térrel, a templom tengelyében álló püspöki palotával, amelynek kertje a Dunáig ér.

Johann Ernst Mansfield: Migazzi Kristóf arcképe Róma látképével, Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok

Nem sokkal a munkák megindulása után azonban Mária Terézia egri püspökké nevezte ki Esterházyt, és a váci püspökség kormányzásával Cristoph Anton Migazzi bíborost, Bécs érsekét bízta meg. Az új püspök az elődje által elkezdett építkezést új tervek szerint folytatta. A Bécsben élő francia építész, Isidor Ganneval tervei alapján gyökeresen új formavilágú, a legmodernebb építészeti törekvésekkel rokonítható katedrális épült fel Vácott.

Az épületen sima felületek, monumentális üvegformák uralkodnak, homlokzatát sisak nélküli toronypár és az antik építészet oszlopgerendázatos szerkezetével díszített, diadalívszerű főbejárat díszíti. Amint az építtető korabeli portréja mutatja, a katedrális épületének elgondolásában ő is a római Szent Péter-templom és tér mintáját tartotta szem előtt. A portikuszos, harangtornyos, kupolás templom és a nagyméretű, szabályos homlokzatokkal keretezett tér kapcsolatában a példakép hatása valóban felfedezhető.

Franz Anton Maulbertsch: A Mindenszentek és Mária hódolata a Szentháromság előtt, 1770-71, Vác, székesegyház

A katedrális freskóegyüttesét Maulbertsch festette. A kupolakép a barokk mennyezetfestészet egyik legnépszerűbb témáját, a paradicsom vízióját jeleníti meg a Szentháromságnak hódoló, megdicsőült Máriával és a szentek seregével. A főoltárkép Mária és Erzsébet találkozását ábrázolja, középpontjában a Magnificatot éneklő, Isten országának eljövetelét előre meglátó Szűzanyával. A két freskó tehát összefüggő együttest alkot: a kupola Mária látomását teszi a néző számára is láthatóvá.

Isidor Ganneval: A váci székesegyház belső tere, 1762-74

Szerző: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (196-197. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

Georg Raphael Donner osztrák szobrász pályafutása jellemzően közép-európai művészkarrier. Szobrászi tanulmányait Heiligenkreuzban kezdte, Bécsben letelepedve első munkáit csehországi, salzburgi és linzi megrendelőknek készítette. Tehetségének kibontakozásában nagy szerepe volt annak, hogy Esterházy Imre prímás személyében valódi mecénásra lelt. A főpap megbízásából készült első jelentős munkája a pozsonyi dóm Alamizsnás Szent János-kápolnájának kialakítása volt (1729-32), amely magába foglalja a szent ereklyetartóját tartalmazó oltárépítményt, a Krisztus passióját ábrázoló bronzreliefeket és az építtető síremlékszobrát. Új főoltárt emelt, amelynek építészeti keretét szabadon álló oszlopok és a magyar koronát formázó cibórium alkotta. Ezt az építményt a templom XIX. századi restaurálása során elbontották, de megmaradt plasztikai díszítése, így központi szoborcsoportja, Szent Márton és a koldus jelenete. A hagyományok szerint Pannóniában született szentet magyar ruhában, daliás lovas vitézként ábrázolta a szobrász, és a koldus is heroikus külsőben, antik folyamistenekre emlékeztető pózban jelenik meg. Kettejük tekintetváltásának irányát keresztezi a valódi virtuozitással megjelenített ágaskodó ló mozgása. A mű dinamizmusa és emelkedett hangvétele az érett barokk felfogás továbbélését mutatja, ám az erősen geometrikus szemlélet, ami például az álló rombusz formát leíró csoportfűzésben ölt testet, némi klasszicizáló ízt kölcsönöz az együttesnek. Az oltárépítményt az oltárszentségnek hódoló angyalpár és szobordíszes kanonoki stallumok is kísérték.

Georg Raphael Donner: Szent Márton és a koldus (1733-35). Pozsony, Szent Márton plébániatemplom

Szerző: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (177. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

A köztereken felállított vallásos emlékművek a barokk hitvalló lelkületének látványos megnyilvánulásai. A legjellemzőbb típusokat a Mária-oszlopok és a Szentháromság-emlékművek jelentik. Ez utóbbiak többnyire a városi közösségeknek vagy egy-egy tehetős donátornak a pestisjárványok idején tett fogadalmából épültek. Formájuk általában háromszögű alapzatra emelt, felhőkkel borított obeliszk vagy csavart oszlop, amelynek a csúcsán a Szentháromság csoportja trónol. E típusba tartozik az 1742-ben elkészült kecskeméti Szentháromság-oszlop, a soproni származású, Pesten letelepedett Conti Lipót Antal műve. Az obeliszk felületén a mennybe emelkedő a szeplőtlen Szüzet láthatjuk, a fő szinten Szent László, két oldalán Rókus és Sebestyén, a két legnépszerűbb pestis elleni védőszent, s alul Rozália fekvő alakja is megjelenik, akit ugyancsak a járványos betegségekkel szembeni oltalmazóként tiszteltek. A szabad ég alatt, utak mentén elhelyezett feszületek, Donát-, Vendel-, Orbán- és Nepomuki Szent János-szobrok arról tanúskodnak, hogy a kor embere az élet minden területét szentek védelme alá igyekezett helyezni. A szabadtéren felállított vallásos emlékművek sorában a győri Frigyláda-szobor udvari mesterek munkája: Josef Emmanuel Fischer von Erlach főépítész terve alapján Antonio Corradini bécsi szobrász készítette. Az uralkodó az emlékművel egy császári tiszt súlyos szentségtörését igyekezett kiengesztelni, aki egy szökött katonát üldözve a körmenetet vezető pap kezéből kiütötte az oltárszentséget.

Conti Lipót Antal műhelye: A kecskeméti Szetháromság-emlékmű, 1742

Josef Emmanuel Fischer von Erlach – Antonio Corradini: A győri Frígyláda-emlék, 1731

Szerző: Jernyei Kiss János
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (176. oldal) Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

A jezsuiták mind a katolikus hit terjesztésében és megújításában, mind a barokk egyházi művészet meghonosításában igen jelentős szerepet játszottak a XVII-XVIII. Századi Magyarországon. A rend nagyszombati temploma nemcsak az ország legelső barokk épülete, hanem a hazai templomépítészetben hosszú ideig széles körben követett mintakép is volt. Sikerét annak köszönhette, hogy alaprajzi elrendezése, belső terének kialakítása tökéletesen megfelelt az új liturgiai követelményeknek. Tekintélyes méretével nagy tömegek befogadására képes; belsejében a hosszház – a középkori gyakorlattal szemben – akadálytalanul torkollik a szentélybe, így a hívek is bekapcsolódhatnak a szertartások folyamatába. A hajóhoz kápolnák sora kapcsolódik, amelyek bensőséges teret nyújtanak az egyéni áhítathoz, a szentek tiszteletéhez. Ez az alaprajzi elrendezés fő vonásaiban megfelel a jezsuita rend római főtemploma, az Il Gesú mintájának. Eltérés az épülettömeg kialakításában mutatkozik, hiszen hiányzik az itáliai példákon megszokott kupola, s helyette a homlokzatot két magas torony keretezi, amivel a templom az Alpoktól északra fekvő vidékek építészeti gyakorlatát követi.

A pesti pálos templom belső tere, 1725-42

A nagyszombati jezsuita templom belső tere, 1629-37

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (150-151. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

A világi műfajok között a barokk korszakban kétségtelenül a portré volt a legnépszerűbb. A jó portré nem csupán az adott személy külsejét, fizikai vonásait adja vissza, hanem társadalmi rangját, szellemi beállítottságát, modern kifejezéssel imázsát is. A XVII. századból szép számban maradtak fenn egész alakos, reprezentatív képmások és a nemesi családok felmenőinek arcképeit magukban foglaló ősgalériák. A portréfestészet hazai keresettségét jelzi, hogy a XVIII. század elejének legtehetségesebb magyar festője, Mányoki Ádám is e műfajban bontakoztatta ki tehetségét. Működésének németországi és hollandiai színterei révén jól ismerte az arcképfestés divatos irányzatait, s e tudását kamatoztatta akkor is, amikor 1712-ben Gdańskban megfestette II. Rákóczi Ferenc híres képmását. Későbbi magyarországi tartózkodása idejéből való Ráday Pál arcképe (1726-27), amely viszont merevebb beállításával, az arcvonások visszaadásának tárgyilagos realizmusával a helyi, provinciálisabb ízű portréfestészet elveihez igazodik. A nyugati minták nyomán kialakult reprezentatív portrétípus felfogását képviseli Mária Terézia 1740-41 körüli arcképe. Az egész alakos kivágás, a pilaszteres háttér-architektúra, a kőváza és az alak mögötti drapéria színpadias elrendezése a modell hatásos, méltóságteljes megjelenésének eszközei. A tartás és a részletek festőisége – például a csillogó selyemruha csodás anyagszerűsége vagy a hermelinbéléses aranybrokát palást mozgalmas elosztása – oldja a hagyományos séma merevségét, eleganciát és könnyedséget kölcsönöz az ábrázolásnak. A XVIII. század folyamán az arcképfestészet mind kifejezésmódját, mind megrendelői körét tekintve egyre differenciáltabbá vált. A felvilágosodás jegyében fogant értelmiségi portré példáját Kollár Ádám Ferenc, a bécsi császári könyvtár igazgatója, a jezsuitából lett udvari történész 1779-ből származó arcképe mutatja. Az egyszerű öltözet, a modell kezében látható könyv, az asztalon pihenő írószerszámok az olvasó, gondolkodó ember attribútumai. A dinamikus tartás és a nyílt, határozott tekintet tettre kész, intelligens férfi képét mutatják. A Sopronban letelepedett Dorffmaister István festészetében a XVIII. századi polgári arckép jellemző vonásai mutatkoznak . Hochenecker János kádármester képének puritán képi világába a karok tartása, a fej fordulata visz némi mozgalmasságot. A mű szerényebb ábrázolóeszközei ellenére is kitűnik remek karakterábrázoló-képességével.

Dorffmaister István: Hochenecker János kádármester, 1770-es évek. Soproni Múzeum

Joseph Hauzinger: Kollár Ádám Ferenc, 1779. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok

Bécsi festő Auerbach köréből: Mária Terézia mint magyar királynő. Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (182. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

Sokan voltak azok a székelyek, akik vérrel vagy tollal beírták nevüket működésükkel az emberek emlékezetébe. Nehéz kiválogatni, hogy kik is azok, akik leginkább említésre méltó szerepet töltöttek be. A következőkben bemutatandók közé azokat a már nem élő székelyeket válogattuk ki, akik nemcsak kiemelkedők voltak, hanem kezdeményező vagy magas szintű munkálkodásukkal igen értékeseknek látszanak. Éppúgy, mint ahogy a helytörténeti, köztörténeti adatok sem merítik ki a megismerhető anyag teljességét, az életrajzi adat is csak szemelvényes. Több vastag kötet sorozatára volna szükség ahhoz, hogy minden ide vonatkozó ismeret leglényegesebb része bemutatható legyen.

Bod Péter

Bod Péter (Felsőcsernáton, 1712. február 22. – Magyarigen, 1769. március 2.

1712. február 22-én, Kézdiszékben, Felső-Csernátban született, elszegényedett református családból. Származására nézve lófő székely.

Már kisgyermekként meg kellett ismerkednie a szegénységgel s ez csak rosszabbodott apjának, Bod Mártonnak 1719-ben bekövetkezett halálával. Ez idő tájt a rossz termés miatt oly nagy volt a nyomorúság Erdélyben, hogy a székelység egy része Havasalföldre és Moldvába vándorolt s az otthon maradottak a fák lehántott, porrá tört kérgéből, mogyoróból, összezúzott szalmából, némi liszttel készült kenyérrel és erdei bogyókkal tartották fenn magukat. Kitört a pestisjárvány, amelynek mintegy százezer ember esett áldozatául (köztük Bod Péter apja is). Mivel a család kereső nélkül maradt, Péternek abba kellett hagynia a helybéli iskolai tanulmányait. Egy ideig marhapásztorkodással és más mezei munkákkal segítette özvegy anyját és két leánytestvérét. Anyja újbóli férjhezmenetele ismét lehetővé tette számára a tanulást. Szolgadiákként került az enyedi kollégiumba, és egy gazdag enyedi polgárasszony is pártfogásába vette.

A nagyenyedi kollégium

A kollégium elvégzése után Felsőbányán tanítóskodott és kuporgatta keresetét, hogy tovább tanulhasson. 1732-től ismét Nagyenyeden, teológiát és filozófiát tanult. Jó előmenetele révén sikerült megkapnia a kollégium könyvtárosi tisztét. A könyvtárosság hozzásegítette irodalmi ismeretei kibővítéséhez, s ez egész további életére kihatott. Később szorgalma jutalmául három évre szóló ösztöndíjat kapott a leydeni

A leideni akadémia

egyetemre; ott eddigi szakterületén kívül jogi, természettudományi és történelmi előadásokat is hallgatott. 1743-ban visszatért hazájába s pártfogói jóvoltából – Teleki Józsefné, Árva Bethlen Kata udvari papja lett, ennek hévízi birtokán. Feleségül vette a „kegyes, okos szemérmes és minden női erényekkel ékeskedő hajadont”, Enyedi Sámuel Mária nevű leányát, de csak rövid ideig élhettek boldog házaséletet. Felesége ugyanis gyermekszülésben meghalt, a leánygyermeket Bethlen Kata vette pártfogásába. 1749-ben Bod Pétert a magyar-igeni eklézsia hívja meg papjául, aholis 20 éven át munkálkodott. Magyar-Igenben ismét megnősült s e házasságából számos gyermeke született.

Bod Péter életét leginkább az irodalomtörténet szempontjából igen nagy jelentőségű, töretlen szorgalommal végzett kutatómunka jellemzi. Polihisztori adottságai révén rengeteg adalékot gyűjtött össze, dolgozott fel és rendszerezett nagy művében, a „Magyar Athenas”-ban. 1766-ban kiadott könyve az alábbi címmel jelent meg: „Magyar Athenas, avagy az Erdélyben és Magyar-Országban élt tudós embereknek, nevezetesebben a’kik valami, világ eleibe botsátott írások által esméretessé lettek, ‘s jó emlékezeteket fen-hagyták HISTÓRIÁJOK, amelyet sok esztendők alatt, nem kevés szorgalmatossággal egybe-szedegetett, és az mostan élőknek, ‘s ezután következőknek tanulságokra, ‘s jóra-való felserkentésekre közönségessé tett F. Tsernátoni Bod Péter a m-igeni Ekklésiában a Kristus Szolgája.” Mint ezt a könyv is mutatja, Bod nemcsak írók, költők, hanem tudósok életét és munkásságát is feljegyezte. Mintegy félezer szerzőt, irodalmi és tudományos munkát említ, ezen kívül 55 „nevetlen” könyvet ismertet. Néhány mondattal (bírálat nélkül) mindenkiről jellemzést is adott. Balassiról például így ír: „Gróf Balassa Bálint nem csak nevezetes vitéz ur volt, hanem nagy tudományu is, a vers szerzésében igen hatalmas, kinek énekei sokszor kinyomtatván mindeneknek kezekben forognak.” Bod nemzeti szempontból teljesen elfogulatlan, művében a többi nemzetből való híres emberek is szerepelnek. Igyekezett vallási szempontból is pártatlan lenni, ugyanakkor azonban ő az első, akinél a hitvédelemről is szó esik.

A Magyar Athenas címlapja

Bod Pétert a nyelvművelés szintén erősen foglalkoztatja; ő vetette fel először az Erdélyi Magyar Akadémia megalapításának gondolatát. Erről így ír Ráday Gedeonnak: „Igen jó volna tudós emberekből álló magyar társaságot a magyar nyelvnek ékesgetésére – mint más nemzetekben vagyon – felállítani. Nem vagyok abban a tévelygésben a melyben látom lenni többnyire a magyar tudós embereket, hogy a deák, franczia s más nyelveken kiadott dolgokat magyarul, hathatósan és illendőképpen nem lehetne kimondani; lehet, sőt a mi nyelvünk igen alkalmas akár mely dolgoknak kifejezésére.” Elképzelése, Batthyány Ignác erdélyi katolikus püspök kezdeményezésére évtizedek múltán ismét felszínre került. A terv ugyan továbbra is terv maradt, de mégsem foszlott semmivé: Batthyány Ignác saját költségén, az Akadémia alapítására szánt összegből létesítette a gyulafehérvári csillagvizsgálót és püspöki könyvtárat.

Bod Péter a „Magyar Athenas”- on kívül is számos művet hagyott hátra. „A Szent Bibliának Historiája” a bibliafordítások és értelmezések fontosságáról szól, ezeket ismerteti; a „Smyrnai Polykarpus”– ban az erdélyi református superintendensek életét írta össze. Latin nyelven írta a „Historia Hungarorum Ecclesiatica”-t, hogy azt más nemzetek tudósai is megismerhessék. E könyveket és számos írását saját költségén, illetve pártfogói anyagi támogatásával nyomatta ki.

A „Magyar Athenas”-t és a „Smyrnai Policarpus”-t az udvar a katolikus vallásra sértőnek, az ellen írottnak ítélte, ezért elkobzásukat és betiltásukat rendelte el. Mikó Imre szerint azonban „köz levéltáraink eddigelő ismeretes adatai szerint az ügy a nyomozódás pontján túl, az ítélethozásig nem haladt.”

Bod érdekes munkája a latinul írt „Brevis Valachorum Transilvaniam incolentium Historia”. Előszavában azzal indokolja műve megírását, hogy a románokról addig olyan keveset írtak, sőt Lucius Dalmatán és Trimonon kívül alig emlékeztek meg róluk, ezért ő e mellőzött nemzetet a feledéstől akarja megmenteni. Bod hihetetlen szorgalmára és adatgyűjtő szenvedélyére jellemző a „Hungarus Thymbaules”, amely „jeles hazafiak és honleányok” sír- és emlékiratainak gyűjteménye.

1862-ben különnyomatban is megjelent Pesten Mikó Imre tanulmánya „Bod Péter élete és munkái” címen. Ezt Mikó Bod Péter eredeti önéletrajzi naplója és néhány levél alapján készítette. Nemcsak Bod életének szerencsés vagy gyászos eseményeit írja le, de bőven ír valamennyi – Mikó idejében is ismert vagy látott művéről. Ezeket méltatva megállapítja, hogy Bod Péter csak a külföldön való kiadásra szánt műveit írta latinul, a „többit nyelvünkön, a kor szükségeihez mérten, a magyar geniushoz illő szabadelvűséggel. Nyelve szabatos volt és tősgyökeresen magyar, tárgyai korszerűek, írmodora könnyű, hogy a nép megérthette, a felsőbb osztálybeli élvezettel olvashatta.”

Bod néhány figyelemre méltó vallási-egyházi és egyéb tárgyú munkát írt. Említsük meg például „Szent Hilarius” című 684 elmés mondást és példázatot közlő „Szent Heortokrates” című, az ünnepek és a szentek történetéről szóló írásait. A „Synopsis Juris Connubialis” házasságjogi, a „Judiciaria” egyházjogi mű. Más könyveiben Erdély nagy egyéniségei közül idéz fel néhányat: az „Erdélyi Féniks” Misztótfalusi Kis Miklós, a jeles nyomdász, a „Szépen fénylő, de hirtelen porbaesett korona” Teleki Mihály kancellár, a „Tiszta fényes drága bíbor” Bethlen Kata emlékét örökíti meg. „A Székelyföld leírása” történeti, földrajzi munka.

Bod Péter 1769-ben hunyt el.

Forrás: Balás Gábor – A székelyek nyomában (290-294. oldal) Panoráma, 1984 ISBN 963 243 253 3 ISSN 0133-7327

Főleg egyházi festőként, oltárképek, stációsorozatok festőjeként tartják számon Mezőkövesd alkotóját.

Takács István (1901-1985)

Mezőkövesden, törzsgyökeres matyó parasztcsaládban született. A gimnáziumi érettségi után Pestre került az Iparművészeti Iskolába. A festészeti szakra iratkozott be, keserű nélkülözésekkel küzdötte magát előre. Öt évet töltött itt el alapos munkában, mesterségének minden fogását elsajátítva.

Származása meg is magyarázza művészetének egészen egyéni és kiváló tulajdonságait: színeinek ragyogó pompáját, dús változatú skáláját. Fajtájától örökölten azt a szédületes fantáziát is, ami különösen nagyobb méretű képeit jellemzi, de innen eredeztethető stilizáló képessége is, ami kisebb festményein tűnik ki, főképpen matyó madonnáin. Egyházművészetét mélyen vallásos szellem és a barokk ízlés mesterkéltségtől mentes átélése jellemzi. Színének drágakőszerű ragyogása, pompás muzikalitása, nagyszerű érzékkel való adagolása, kompozícióinak egyensúlyban tartott megbonthatatlansága, mozgalmas vonalvezetése, szinte kimeríthetetlen képzelőereje mind eleve meghatározta, hogy a barokk templomok festője legyen, s valóban alig van festőnk, aki megközelítőleg is annyira átérezné a barokk lelkiségét, mint ő.

Mindezt maga is érezte, s ezért lépett az egyházi festő – kevés mai dicsőséget nyújtó – pályájára. Az egyházi festő misszionárius, ő írja ecsetjével a “szegények bibliáját”, ő hirdeti színeivel a szegényeknek az evangéliumot, amit életcéljául maga is megfogalmazott.

Különösen bravúros mennyezetképeit látványos gazdagság, magasban lebegő tömegek, égbenyúló távlatok és a föld könnyed összekapcsolása jellemzik. A bibliai és a földi szereplők fölött mindig nyitva áll az ég, az egyház és hazánk szentjeivel.

Tökéletes folytatója volt a legnagyobb barokk mestereknek. Képeit gazdag képzelettel helyezte el korunk templomaiba, keze nyomán a templomok falai látszólag megnyíltak és szabad kilátást nyitottak az égi magasságokba. Külön fejezetet érdemelnének még gyönyörű szép matyó madonnái, melyeken a népi ízlés stilizáló művészi bravúrral fémjelzi nem mindennapi tehetségét.

Főműve az egri bazilika két kupolafestménye és a magyar stáció képei. Az első kupolafreskója a magyarság hódolatát mutatja be a Teremtő előtt. A nagykupola freskóján az apokalipszis eseményeit egyesíti a művész egyetlen képbe és vetíti a szemlélő elé. A művésznek ez az alkotása az ihletnek, a tudásnak, az érzésnek és a mesterségnek olyan szerencsés elegye, amelyben az ecset valóban varázspálcának bizonyult.

Jelentős megbízatásokat kapott a váci és a szombathelyi székesegyházban is. Aki az általa festett több mint kétszáz templomot meg akarná ismerni, annak az egész országot be kellene járni, de megérné a fáradtságot. Északon Sátoraljaújhely, délen Bajaszentiván, keleten Besenyszög, nyugaton Bozsok. Közben természetesen szülővárosának két temploma, ahol szétáradt tehetsége és semmit nem hagyott üresen.

Művészetét nem vitte külföldre. Jó ezt felidézni most, amikor bizonyos fölénnyel kezdik szembeállítani az európaiságot a nemzeti gondolattal.

Állította: „A feladat nem az, hogy Magyarországra a művészetet behozzák, hanem, hogy itt művészetet, éspedig magyar művészetet kell teremteni”. Ezért festett főleg magyar szenteket, magyar embereknek. Mikor pedig 1956-ban biztatták, hogy hagyja el az országot, nyugaton néhány év alatt meggazdagodhat, azt válaszolta, hogy „amíg Magyarországon, a saját hazámban egy darab száraz kenyerem lesz, nem megyek külföldre foszlóskalácsért”.

Munkáiba belevitte szívének egész melegségét, vallásos áhítatát, az egész lelkét, hogy maradandót alkosson. Nem tikkadt el az izmusok útvesztőiben, a sablonok, a dekadencia beteges álmokat hajszoló küzdelmeiben. Lelke mélységének megérző ereje, érzelmi gazdagsága, nagy őszintesége (mely mentes volt minden filozofikus kiagyalástól), mély vallásossága, technikai készsége emelik az egyházművészet legjobbjai közé.

Takács Istvánt a freskó éltette. Fogyatkozó erővel is, látástól vakulásig dolgozott, sokszor dideregve a hideg templomokban. A hozzáértők az ország legnagyobb későbarokk festőjének tartják, de ő szerény, talán túlságosan is szerény jellem volt. Nem dörgölődzött sem az egyházi, sem a világi hatalmasságokhoz. Ezért nem is akadt közülük művészetének igazán jelentős támogatója. Egyéniség volt, ezt nem adta fel soha. Művészete és elvei nem képezték alku tárgyát. Soha nem bírált másokat. Az időre bízta a döntést, ami érték megmarad, ami divat elmúlik?

A sikerről így vélekedett: “A siker kívülről érdekesnek látszik. Nekem nem jelent semmit. Nem a sikerre vágyom, hanem igényre van szükségem. Arra, hogy érezzem, a munkámra szüksége van valakinek, hogy megértik, s freskóim prédikációként hatnak, sőt valamivel többek is annál. A szó elszáll, azt a napi gondok elfeledtetik, de én azt szeretném, hogy képeim újra áhítatot váltsanak ki, és az ég felé emeljék, reménységgel töltsék meg az emberek lelkét.”

Szárnysasoltárterv a mezőkövesdi régi templom szentélyébe /40×38 cm, vegyes technika, karton/Az egyházi festészet azonban csak egyik – meghatározó – oldala művészi tevékenységének. S hogy az egyházművészeten kívül a festészet egyéb területein is az elsők közé tartozott, bizonyítják ezeken a területeken elért nagy sikerei. A matyóföld és népe iránti szeretete érződik azokon a képein, melyeken a matyó világot örökítette meg, amilyennek fiatalon megismerte, s ahogyan a művész szemével látta a népviseletet és a parasztság életét.

Talán nincs is olyan alkotása – legyen az egyházi vagy világi témájú, gyermekét tartó Madonna, vagy csoportkép a dolgozó parasztok életéről -, amelyekben ne lenne valami jellegzetesen matyó, ha másban nem, a színek bámulatos harmóniájában. Kiemelkedő szerepet vállalt a matyó hagyományok megőrzésében, a matyók életének, környezetének hiteles bemutatásában. Így mentette meg festészetében azt a színpompás világot, mely ma már csak múzeumi látványosság.

Mintha az Isten napja teljes pompájában ragyogna ezeken a képeken. A színek élnek, világítanak, és hirdetik hitét az élet örök értelmében, bizalmát az emberekben.

A színek sajátosan az övéi, ez az, amikor az ő festészete valahogy más, mint a reneszánsz – és más, mint a barokk. Talán úgy lehetne mondani, hogy a szó klasszikussá érlelt értelmében matyó.

Takács István nem volt modern festő abban az értelemben, hogy nem hódolt be különféle tiszavirág-életű izmusoknak, de modern annyiban, amennyiben modern a minden idők tanulságait és szépségeit magában egyesítő örök művészet, és minden idők minden emberéhez szólván, a mai ember számára is megvan a maga mondanivalója.

Vallotta: „a tiszta hitelű művészet a testnek tápláló kenyér, a léleknek tisztuló felszabadulás”.

Bán József

Dala József és Takács István születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett gyűjteményes kiállítás katalógusa alapján.

Tartalmas életművet hagyott maga után, melynek egy részét meg lehet tekinteni a 2012 decemberében megnyílt Takács István Gyűjteményben, a mezőkövesdi Városi Galéria épületében.

Forrás: Mezőkövesdi Városi Könyvtár

Kastélyépítészetünkben a barokk sajátosságai a XVII. században először a királyi Magyarország területén jelentek meg. A kismartoni Esterházy-kastély kora barokk épülete jó példája a régi és új világ találkozásának, az erődített várkastély és a reprezentatív barokk rezidencia szintézisének. Középkori magja egy négyszögletes, négy saroktornyos vár volt, amelyet Esterházy Pál alakíttatott át oly módon, hogy falait modern homlokzatokkal körülburkoltatta, saroktornyai köré rizalitokat építtetett és belső tereit megújíttatta. Az átalakítással olasz mestereket bízott meg: tervezője Filiberto Lucchese, építőmestere Carlo Martino Carlone volt, akiknek korábbi munkája a bécsi Hofburg, a császári palota Lipót-szárnyának architektúrája számos vonásában visszaköszön a kismartoni rezidencián. Az épület olaszos jellegű, nagyoszloprendes kiképzése monumentális hatást kelt. Homlokzatának négyszögű mezőiben a honfoglaló vezérek, valamint az építtető és apja büsztjei sorakoznak. Pompás dísztermének mitológiai freskóciklusát ugyancsak olasz mester, Carpoforo Tencala festette ki mitológiai és magyar történeti témákkal.

Carpoforo Tencala: A kismartoni Esterházy-kastély dísztermének mennyezetképei (Ámor és Psyché mennyegzője, a Heszperidák aranyalmájának története, Magyarország tartományainak allegorikus alakjai), 1665-71

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (155. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

A XVIII. századdal békés időszak köszöntött be Magyarországon, s ez a kastélyépítészet átalakulásában is éreztette hatását. A rezidenciák védelmi funkciója mindinkább háttérbe szorult, teret engedve a művészi és kényelmi szempontoknak. Az új épülettípusok megjelenése szorosan összefüggött a nemesség építkezéseinek funkcióbeli differenciálódásával. A társadalom legfelső rétegét képviselő, udvari szolgálatot teljesítő arisztokrácia általában Bécsben tartott fenn egy reprezentatív palotát, amely kifejezte tulajdonosa rangját és hivatalát. A méltóságteljes, masszív tömegű városi rezidenciákkal szemben a vidéki birtokközpontokban felépített kastélyok inkább a francia építészetben kialakult mulatókastély (maison de plaisance) típusának feleltek meg, amelyre kötetlenebb elrendezés és könnyedebb formák jellemzőek. Féltorony kastélya jól példázza, hogy a típus megjelenése a társadalom legfelsőbb, az udvarhoz legközelebb álló köreinek köszönhető. Építtetője, Harrach gróf magas tisztségek birtokosa, az uralkodó bizalmasa volt, így nem csoda, hogy a kastély tervezését is a legképzettebb bécsi építészek egyike, Lukas von Hildebrandtra bízta. Az elegáns, a tájba harmonikusan illeszkedő épület a grófi család pihenésének, visszavonulásának színtere volt.

Johann Lukas von Hildebrandt: A féltornyi Harrach-kastély kerti homlokzata, 1711-24

A magyar nemesség vidéki rezidenciáinak kialakításában kevésbé igazodott a nyugati mintákhoz. Már nem erődszerű várkastélyokat építtetett, s elfogadta a nyitott, U alakú elrendezést is, de sajátos módon ragaszkodott egy régies, az előző évszázadok építkezési szokásainak megfelelő motívumhoz, a saroktoronyhoz. A sziráki kastély, amelyet Királyfalvi Roth Tamás és Wattay Borbála építtetett, arról tanúskodik, hogy a típus még a XVIII. század közepén is népszerű maradt. A kastély főépületének nyugatias tömege, az elegáns részletformák elárulják, hogy a tornyokat nem hadászati célból, védelmi funkcióval építették. Csupán jelek, a régmúlt harcos évszázadok szimbólumai arra hivatottak, hogy a tulajdonosok dicső őseire, vitézségére emlékeztessenek.

A sziráki kastély, 1748

Írta: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (156-157. oldal Corvina Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

Míg a mennyezetfestés kimondottan drága műfaj volt, és csak a legtehetősebb megbízók engedhették meg maguknak, az oltár és az oltárkép a katolikus templomok elmaradhatatlan kelléke. A templomi berendezés legfontosabb eleme a főoltár, amelynek asztalánál a miseáldozat bemutatása folyik. A barokk oltár a késő középkorban kialakult gyakorlatnak megfelelően retabulum, vagyis az oltárasztal megmagasított, építészeti szerkezetű hátlapot kap, ami a képi ábrázolások hordozója. A főoltárakon általában a patrocíniumot, a templom védőszentjét vagy címünnepét megjelenítő képi ábrázolást láthatunk, amelyet további, a helyi kultusz szempontjából jelentős figurák vagy jelenetek kísérhetnek. Annak megértésére, hogy egy barokk oltárkép mennyire összetett mondanivalót képes magába sűríteni, érdemes szemügyre venni az árpási plébániatemplom főoltárképét. A templom a nagyszombati klarisszák tulajdonában volt, szinte biztosra vehető, hogy ez a kvalitásos festmény is eredetileg a rend nagyszombati templomának valamelyik oltárát díszítette. A kép a Köpenyes Madonnát, Magyarország patrónájaként ábrázolja, így amellett, hogy szép példája a tridentius katolicizmus elmélyült Mária-tiszteletének, a Szűzanya sajátos helyi, magyarországi kultuszát, a Regnum Marianum-gondolatot is kifejezi, sőt, az uralkodónak, az ország főpapjának és főurainak Mária oltalmazó köpenye alatt felsorakoztatásával még egy aktuális történeti-politikai gondolatot is sugall: a török elleni összefogásra buzdít.

Köpenyes Madonna mint Magyarország patrónája, 1666-67. Árpás, plébániatemplom

A templomok berendezését, az oltárokat és a szószékeket sokszor maguk az építészek tervezték, és az architektúra szerves részeként épültek meg. Magyarországon mégis többször találkozunk az architektúrától független, faragott együttesekkel, amelyeknek a közkedveltsége részben a helyi fafaragó-művészet hagyományainak továbbélésével, részben azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a kevésbé tehetős megrendelők számára jobban lehetővé tette a munkák ütemezését. Egy érett barokk példa, a zirci ciszterci templom berendezése is hasonló módon történt: felszereléséhez az 1752. évi felszentelés után láttak hozzá. A Nagyboldogasszonynak szentelt főoltárképén Mária mennybevitelét láthatjuk. A retabulumon sorakozó szentek aktív szemlélői a képen ábrázolt csodának – áhítatos viszonyulásukkal példát mutatnak a híveknek, és az őket is ábrázolt misztériumban való elmélyedésre sarkallják. A mű azt is szemlélteti, hogy a XVII. századi oltárok merevebb, többszintes elrendezését a XVIII. században lendületesebb és egységesebb kompozíciók vették át, az egész szerkezet szinte transzcendens színpadtérré vált. Az oltár menzájára az oltáriszentség őrzésére díszes tabernákulumot állítottak. Ahogyan a mise folyamatában fontos szerepet tölt be a prédikáció, úgy a templomi berendezésnek is lényeges eleme a szószék. A zirci szószéken a krisztológiai témák mellett ott látjuk a barokk szószék-ikonográfia jellemző motívumait: a kecsesen ívelő lépcsőfeljáró oldalán az egyházatyákat, a szószékkosár párkányán a három teológiai edényt, a hátoldalon a Jó Pásztor alakját.

Joseph Rössler műhelye: A zirci ciszterci templom szószéke, 1750-es évek

Joseph Rössler műhelye: A zirci ciszterci templom főoltára, 1750-es évek

Szerző: Jernyei Kiss János

Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (166-167. oldal Corvina Kiadó Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével

A rokokó a barokk kései irányzataként a XVIII. század első felében, Franciaországban jelent meg, és szorosan összefüggött az arisztokrácia újfajta életvitelével, a szűk körű, szabadabb társasági életforma elterjedésével. A kastélyépítészetben ez a kényelmi igényeket kiszolgáló mulatókastélyok megjelenését hozta magával, amelyekre kötetlen alaprajz, könnyed formák és az elegancia jellemző. A belső tereket gazdag, játékos dekorativitás uralja: hajlékony körvonalú tagoló elemek, szeszélyes ornamensek, egzotikus motívumok töltik ki a falakat. A rokokó divatja az 1760-as években a magyar nemesség körében is hódított. A pétervásárai Keglevich-kastély a szerényebb, középnemesi kúriák egyike. A francia példáktól eltérően itt nem mulatókastélyról, hanem vidéki rezidenciáról van szó, amelynek rokokó karaktert leginkább a belső remek freskóciklusa kölcsönöz. A kastély építése és kifestése is gyöngyösi mesterek munkája: az épületet Quadri Kristóf tervezte. A díszterem faliképeit Beller Jakab festette. A hazai középnemesi rokokóra jellemző, provinciális bájú freskók témái Ovidius Átváltozásaiból és a korabeli életből származnak. Az alakok barokk színpadi díszekre emlékeztető, függönnyel keretezett építészeti kulisszák között tűnnek fel. Az antik istenek, Szemiramisz városalapítása, Trója építése mellett ott látjuk a sarokerkélyekről letekintő, portrészerűen ábrázolt korabeli figurákat, a kastély magyaros viseletű gazdáit, a grófkisasszonyoknak udvarló ifjakat, magát az építőmestert és egy fejkendős parasztasszonyt. A derűs hangvétel, a szeszélyes formák, a fikció és a valóság szellemes kombinációi valódi rokokó szellemet sugároznak.

Beller Jakab: A pétervásárai Keglevich-kastély dísztermének freskója, 1762

Szerző: Jernyei Kiss János
Forrás: Bellák Gábor – Jernyei Kiss János – Keserű Katalin – Mikó Árpád – Szakács Béla Zsolt – Magyar művészet (190. oldal Corvina Kiadó Budapest, 2009 ISBN: 9789631358711

A Kiadó engedélyével